- Impossible Destinies

2016. június 11., szombat

7.fejezet: Megadás

  Az az átkozott rémálom rendesen betett nekem. Az ébresztőórám már a sokadik szerenádját kezdte, mire egyáltalán meghallottam. Ki voltam készülve, a paplan melegsége és puhasága szirén módjára csábított. Kinyúltam, hogy lecsapjam a kis zajládát, helyette azonban egy pici, hideg dolog akadt a kezembe. Az álom fátyla alól előbújt a kíváncsiságom. Felültem és odapillantottam. 

2016. május 20., péntek

2.díj:

  Üdvözletem Ábrándos Álmodozók!

Hála Tori-nak, ma az Impossible Destinies megkapta a második díját! QvQ
Köszönöm szépen! ♥

2016. március 25., péntek

6. fejezet: Az új álom


  A sötétség körülölelte őt. Ám nem a rémisztő fajta, hanem az, amelyik befedi az embert, megóvja a világ kegyetlen ridegségétől. A lány nem akarta elhagyni ezt a biztonságot, melegséget adó burkot, ám a valóság visszarángatta őt a jelenbe. Először csak a hideget érezte majd, ahogy a világ kitisztult előtte, megpillantotta a vizes avart, amin feküdt. Ahogy bizonytalanul felült, az éjszakai erdő tárult fel előtte. Az ég sötét lepelbe burkolózott, a gazdag lombkorona kirekesztette a hold ezüstös fényét a rengetegből. A táj békésen pihent. Egyedül a szél volt még éber, olykor egy-egy álmos fuvallat suhant át az erdőn, megzörgetve a leveleket. Ilyenkor olyan volt, mintha a fák és a cserjék beszélnének, titkokat suttognának egymásnak az éjszaka csendjében. 
  A lány nehézkesen felállt, a tagjai teljesen elgémberedtek. Értetlenül forgolódott, nem értette mit keres itt. Próbált visszaemlékezni, ám mindhiába. Az elméje cserben hagyta. Megkísérelt felidézni bármit, de képtelen volt rá. 
  Ekkor egy újabb szellő száguldott át a lombok között, egyetlen kísérteties szót ismételgetve; "Menekülj!" A lány ereiben megfagyott a vér. Az agya még fel sem fogta a dolgot, a lába máris nekiiramodott. Futott. Hogy merre tart vagy hogy hol fog kilyukadni nem érdekelte. Csupán el akart menni onnan, méghozzá olyan messze, amennyire csak lehetett.

2016. február 29., hétfő

Hamarosan:





5. fejezet: A hajsza

  Másnap reggel kedvtelenül vánszorogtam be. Csak húzni bírtam a lábaimat, mivel tegnap szó szerint egy hazafutást csináltam és csakis akkor lélegeztem fel, amikor bevágtam magam mögött a bejárati ajtót. Reggel bepróbálkoztam, előadtam a "Szenvedő Szüzet", ám anyám a szokásos módon lereagálta a helyzetet:
    - Mivel nincs lázad, nyugodtan mehetsz. Ha nagyon vacakul vagy, kapj be egy dilibogyót! - felelte.
  Kösz...
  Ha akartam, ha nem a táv vészesen csökkent. Minden egyes méter, amely közelebb vitt, növelte bennem a kitörni készülő pánikrohamot. A gyomrom remegett, akárcsak én magam. Egyetlen porcikám se kívánkozott oda, ahol Ő lehet. Márpedig mérget vettem volna rá, hogy a nap folyamán szénre fog lépni.
  Amint befordultam a sarkon halvány remény támadt bennem. A Dawndalei Silent Valley Középiskola tanulói - lévén, hogy sokan a környező kisvárosokból jártak ide -, előszeretettel furikázták be magukat. Ennek hála, az iskola parkolója színültig tele volt a legújabb modellű autócsodáktól, a közép kategóriás kocsikon át, az olyan tragacsokig, amelyeknél csoda számba ment, ha még nem lehelték ki a lelküket.